Tőzegáfonya és vesekövesség

Vesekő többnyire genetikai okok miatt alakul ki, azonban kialakulásában szerepet játszhat az elégtelen folyadékbevitel, a túlzott kalcium-fogyasztás, az ülő életmód, de akár a túlsúly is.

Ezeket fontos tudni a tőzegáfonyáról!

Mivel a kövek - főleg a nagy kövek - többnyire nem mozognak, általában csak akkor derül fény a vesekövességre, amikor a kövek elindulnak a veséből. Ez igen nagy görcsös fájdalommal jár, gyakori a hányinger, a hányás és a láz. A tünetek megszűnnek, amikor a kő kiürült, de előfordulhat, hogy már akkor enyhülnek vagy teljesen megszűnnek, amikor a kő eléri a hólyagot. Ritkább esetekben a vesekő okozhat akár visszatérő vesemedence-gyulladást. A kövön, főleg a nagyobb köveken az egyébként kiürülő kórokozók könnyen megtapadnak, elszaporodnak és gyulladást okoznak. Ilyenkor leggyakrabban bakteriális eredetű vesemedence-gyulladás alakul ki, melynek tünetei között szerepel a vesetáji fájdalom, a magas láz, hidegrázás, hányinger, hányás, esetenként hasmenés, valamint jelenkezhet vérvizelés.

Sok esetben a vesekövesség mellett megfigyelhető a homokürítés is, erre általában egy-egy laborvizsgálat során derül fény, de előfordulhat, hogy a vizeletben szabad szemmel is láthatóak homokszemcsék.

A vesekő kezelése és kialakulásának megelőzése

Akut probléma esetén elsősorban a fájdalom- és a lázcsillapítás a cél, gyulladás esetén pedig a gyulladás kezelése, általában antibiotikummal. Szóba jöhet hányáscsillapítás is, valamint infúziós folyadékpótlás. A vesekő eltávolítása történhet vesekőzúzással, indokolt esetben pedig műtéttel.

Megelőzésében fontos szerepet játszik a bőséges folyadékbevitel, illetve étrendünk megváltoztatása. Amennyiben kalcium-oxalát kövünk van, érdemes kerülni azokat az ételeket, amelyek oxálsav-tartalma magas. Ilyen a cékla, a paradicsom, a spenót,a sóska.

A kalcium-oxalát kövek kialakulását megelőzhetjük tőzegáfonya alkalmazásával. Naponta 300-400mg tőzegáfonya-kivonat már gátolhatja újabb vesekövek kialakulását. Ennél magasabb dózisban szedése nem javasolt, mivel túlzott mennyiségben növeli az oxálsav kiválasztását, így csak növelni fogja a kőképződés esélyét.

Megelőzésként kúraszerűen fogyaszthatunk vízhajtó gyógynövényekből készült teákat vagy azok kivonatait. Ilyen a csalán, az aranyvessző, a mezei zsurló, a borókabogyó, a nyírfalevél és a tyúkhúr.

Tőzegáfonyás termékek rendelése
Újdonság

Jutavit Tőzegáfonyaszirup komplex 150ml

Jutavit Tőzegáfonya szirup komplex 150ml

Tőzegáfonya (Vaccinium Macrocarpon) kivonatot és aranyvessző (Solidago Virgaurea) kivonatot, valamint C-vitamint tartalmazó étrend-kiegészítő.

Ár: 2495 Ft
Megnézem
Újdonság

Bioheal Tőzegáfonyaforte 70db

Bioheal Tőzegáfonya forte 70db

Kiemelkedően magas proantocianidin tartalma mellett (32 mg/2 kapszula) echinacea és aranyvessző kivonatot is tartalmaz, melyek hozzájárulnak az alsó húgyuti szervek egészségének megőrzéséhez, illetve segítik szervezetünk védekező rendszerének működését.

Ár: 2895 Ft
Megnézem
Még nem érkezett értékelés. Légy te az első!